11.rész-Szeretni valakit valamiért..

Tuncsa13.:Hát mindjárt megtudod..:$
Seres Patri:Oldalt megtalálod a nevemet,és ott már könnyű facebookon megkeresni.Már megint a bloggert linkelted..De mind1,mert a profilodon megtaláltam.Jó meg minden de mikor olvastam olyan de ja vu érzésem volt mintha én ezt már megírtam volna csak más szavakkal..:p

*Bruklin szemszöge*:
-Na mondod már.?-siettettem mivel az arcán láttam valami komolyat akar.Most nem láttam az arcán az a bűbájos kisfiús mosolyt,hanem inkább azt a férfias oldalát észleltem.
-Szóval..-kezdett bele azonban anya zavart meg minket.
-Mi nyílalt beléd.?Drága jó anyád idáig repült érted,erre meg még egy puszit se kapok..-öleltem meg.
-Dehogyisnem.Még kettőt is kapsz ha akarsz.-nyomtam az ígért puszit az arcára.
Örültem,hogy eljött de mégis idegesített,hogy Harry nem fejezte be a mondanivalóját.
-Anya ő Harry,Harry ő anya.-mutatta be őket.
-Szólíts csak Adriánának.-üdvözölte.Szereti ha tegezik,azonban Adnek vagy Adrinak nem szereti ha nevezik,még nálam sem.Emlékeim szerint apa mindig így szólította.Sokszor előtűnnek ezek az emlékek és ezek által pillanatok alatt változik meg a kedvem..
-Örülök,hogy megismerhettem és,hogy eljöhettem,de most mennem kell..Viszlát és szia Bruk..-köszönt el Hazza.
-Várj nem úgy volt,hogy akarsz valamit kérdezni.?-kiabáltam utána.
-De,de már mindegy..-érkezett messziről de érthetően a válasz.
-A barátod.?-fordult felém anya.
-Nem csak egy haverom,azt hiszem..-hadartam el a végét.
-És ki volt az a férfi az előbb akivel beszéltél.?-egyik pillanatról a másikra változott át fal fehérre és idegesre.
-Ja,egyik évfolyamtársam,apja valami valami,nem tudom a keresztnevét de a vezetékneve,az Duncan..-jutott eszembe.
-Nem szeretem ha idegenekkel beszélsz..
-Nem beszéltem,csak gratulált..-javítottam ki.
Végén persze bele kellett törődnöm,hogy neki van igaza,ki másnak is..
Elvezettem a kollégiumba megmutatni neki a szobámat.
-Hát látszik,hogy itt nem velem laksz..-célozgatott anya a rendetlenségre.Ha tudom,hogy jön biztos kitakarítok mivel kissé rend mániás.
Az ágy szélén azt a képet észleltem amit még előadás előtt szorongattam,gyorsan odafutottam érte és próbáltam feltűnésmentesen eltüntetni.Hát,nem igazán jött össze.
-Mit szorongatsz.?-lépett oda hozzám.
-Semmit,semmit.Csak egy szemetet..-vigyorogtam idegességemben.A nézésére nem tudtam mit csinálni mint kiereszteni a kezemből a fotót.
-Miért,miért nem tudod megérteni,hogy ennek semmi lényege és inkább el kéne felejtened?!-vágta hozzám szinte sírva.
-Mégis csak az apám.Vér a véremből,és tudnom kell ki az,kérlek..
-Nem és nem,azt soha..-ismételgette.
-De miért nem?!
-Legyen annyi elég,közelebb van hozzád mint gondolnád..-bökte végül ki.
Ledermedtem,itt van a közelemben de mégis nem tudom azt mondani neki,hogy szeretem és hiányzik.És,hogy mennyit sírtam miatta,hogy kiskoromban mennyire hiányzott,hogy focizzon velem,hogy a fiúkat elkergesse körülöttem..Ezek mind elmaradtak az életemben..
Nem kérdeztem tovább anyát,inkább elkísértem a szállodájába,azonban hamar távoztam is tőle mivel nem igazán éreztem jól magam.
Támolyogtam London hideg utcáin.Hol az út párkányon hol a járdán mászkáltam..
Nem kevésszer dudáltak rám,hogy takarodjak már előlük.
Már az összeesés kerülgetett,mikor úgy éreztem valaki elkap.
Kifújtam magamból a hideg,párás levegőt majd felé néztem egy hálás tekintettel.
-Köszönöm.-préseltem ki magamból ezt az egy szót.Pedig még oly sok mindent szerettem volna neki mondani,azt,hogy nagyon megkedveltem az utóbbi időben és,hogy talán ennél még többet érzek iránta.Ebből kitaláltátok biztos,hogy a srác Hazza volt.
-Hé,jól vagy.?Olyan sápadtan nézel ki,nem olyan vagy mint mikor utoljára találkoztunk?!-érkeztek a kérdések amikre nem nagyon tudtam figyelni.
-Persze,remekül.Hisz az életem csodálatos..-fejeztem ki ironikusan magam.
Leültünk egy régi rozoga padhoz.
Megfogta a kezemet amit az ölébe helyezett.
-Szóval mi történt.?-tette fel a kérdést miközben felém fordult.
-Megtudtam,hogy az apám körülöttem van,csak hát nem tudom ki az..-a végére egy ilyen már szinte síros mosolyt vetettem.-És veled mi újság.?

*Harry szemszöge*:
-Nekem elhiheted egyszer meg fogod találni..Velem?Én esélytelenül szerelmes vagyok egy lányba,de ő még tudomást sem vesz rólam..-jelentettem ki egy hosszú sóhajjal együtt.
-És ki a szerencsés.?-érdeklődött.
-Az titok..Annyi elég,hogy esélytelen..-ismételgettem jó magam.
-Ez biztos nem így van.Hisz te vagy Harry Styles,kérlek,ki az akinél egy csepp érzelmet nem bocsátasz ki.?-az arcán az a kőkeménység már kezdett átváltozni és kis mosolyt is észre vettem.
-Te vagy az.-gondoltam magamban azonban nem mertem kimondani.-Hát annál a lánynál..-végül is ennyit mondtam.
-Egy dolgot jegyezz meg soha ne adj fel semmit.-a még mindig az ölemben lévő kezével megszorította lágyan a kezemet és ezzel erőt adott nekem sok mindenhez.
-Hát igen,szeretni valakit valamiért..-jelentettem ki és ezt rá gondoltam.
Besötétedett.Az égen egy hulló csillag féleséget véltem felfedezni.
-Kívánj valamit.-biztattam,majd a hullócsillag felé mutattam.
Behunyta a szemét és magába eldörmögte a kívánságát,majd párszor a "legyen úgy,legyen úgy" mondatot.
-Kívántál.?-fordult felém.
-Igen,de nem igazán hiszek az ilyenekben..
-Pedig kéne.-mosolygott rám.
-Remélem is.És mit kívántál.?
-Ugye nem képzeled,hogy elmondom?!Akkor nem fog beteljesülni..
Nem nagyon hiszek az ilyenekben,de Bruklin miatt még is reménykedtem,hogy ez esetben igaz lesz..Mi mást is akarnék mást,hogy valaha észre vegye,hogy szeretem igen is szeretem...
Végig csak az a csodálatos szempár és az arca lebegett előttem,és éreztem ezt ő jól tudja...